Forgalomba helyezték az északi elkerülőt! 21

Néhány olvasónk igen, és ki is fejtették portálunknak a véleményüket. 

Mint arról korábban beszámoltunk, múlt héten forgalomba helyezték a Vásárhelyt észak felől elkerülő utat. A kormány támogatásának köszönhetően, a 38,5 milliárd forintos beruházás mintegy 15- 20 ezer jármű forgalmától mentesíti a várost.  Ez – sokak szerint – már az elmúlt napokban tapasztalható volt, a Tóalj utcai körforgalomban sem kell már araszolni a dugóban, ami korábban – főként a reggeli és a késő délutáni órákban – akár negyed óráig is eltarthatott. Ezt egy olvasónk is alátámasztotta, sőt, kiemelte, hogy hasonlóakat tapasztalt a Kálvin téri körforgalomnál is:

Mondtam is a férjemnek, hogy nézd, kamion kamion hátán! Elképesztő volt, tele volt a körforgalom teljesen! A hét elején jártunk arra, már csak egyetlen egy teherautóval találkoztunk. Biztos vagyok benne, hogy nagyon kellett ez a városnak. 

emelte ki Szappanos Lászlóné. Matók István már ki is próbálta: 

Nagyon örülök neki, kiváló, óriási dolog, hogy végre készen lett! Nagyon kell a másik is, ami a Kutasi útról menne át az Erzsébeti útra, nagyon jó, hogy azt is építik. Biztos, hogy a belváros forgalma is csökkent, mert a forgalomba helyezés után, már a második napon nagy volt a forgalom az elkerülő úton. Már sokan közlekednek rajta, és biztos vagyok benne, hogy ez még több lesz, ahogy telik az idő, és megszokják az emberek.

És Ön milyennek találja? Küldje el nekünk véleményét, akár a facebook oldalunkon üzenetben, vagy a szerkesztoseg@promenad.hu e-mail címre, ha van videója, vagy fotója, azt is szívesen közzétesszük! 

Végül pedig egy kis virtuális ízelítő, madártávlatból: