A frakció pótolta a város ajándékát 8

Százharminc közfoglalkoztatott kapott élelmiszercsomagot a közelgő húsvét alkalmából Hódmezővásárhelyen. Az adományt csütörtök délután adták át az érintetteknek.

Sonkát, kalácsot, tormát és édességet is rejtettek azok a csomagok, amiket csütörtökön osztottak szét a helyi Fidesz-frakció tagjai az önkormányzat által foglalkoztatott közmunkások között.

Hegedűs Zoltán frakcióvezető a helyszínen elmondta, a város minden húsvét előtt megköszöni ilyen formában a közfoglalkoztatottak munkáját, ugyanis nélkülük nem lennének ilyen tiszták és rendezettek a vásárhelyi közterek, parkok.

A frakció pótolta a város ajándékát 7

Tudomásunkra jutott, hogy idén a városvezetés nem készül ilyennel, megfeledkezett róluk, ezért úgy döntöttünk, hogy Lázár János országgyűlési képviselővel összefogva saját költségből egy kis meglepetéssel kedveskedünk nekik

– tette hozzá a frakció vezetője.

Az adományt a Vámház utcán, a HMSZ Zrt.-nél vették át a közfoglalkoztatottak.

A frakció pótolta a város ajándékát 13 A frakció pótolta a város ajándékát 11 A frakció pótolta a város ajándékát 10 A frakció pótolta a város ajándékát 9 A frakció pótolta a város ajándékát 6 A frakció pótolta a város ajándékát 5 A frakció pótolta a város ajándékát 4 A frakció pótolta a város ajándékát 3 A frakció pótolta a város ajándékát 2 A frakció pótolta a város ajándékát 1 A frakció pótolta a város ajándékát