Építészmérnökből lett hivatásos mesélő a Bogyó és Babócák írója

Ki ne ismerné a Bogyó és Babóca mesesorozatot, melyből még mozifilm is készült? Írójuk, Bartos Erika ezzel került az ország legismertebb meseírói közé. Azt már kevesebben tudják, hogy építészmérnökből gyermekei hatására vált azzá. Az írónővel vásárhelyi látogatásakor beszélgettünk.

– Kitüntetéssel végzett mérnökként, akkor mégis hogyan lett Önből meseíró?

– Ez igazából inkább egy visszatérés volt, hiszen gyerekkoromban óvónő szerettem volna lenni. De nagyon rajongtam a matematika és az alkotóművészet iránt is, s a kettő ötvözete szerencsésen hozta magával a Műszaki Egyetem építészmérnöki karát. Építészként kezdtem a pályámat, nagyon szerettem ezt a munkát, nagyon jó állásom volt. Amikor gyesre kerültem a gyerekeimmel, akkor indult meg a meseírói pályám – nekik írtam első meséim. Nagyon szerencsésen ötvözni tudom az építészmérnökséget a meseírással, mert az építész pálya nagyon sokat segít a grafikák így hőseim rajzolásánál.

– Mesesorozatai közül talán a legismertebb a Bogyó és Babóca, mely meghozta az ön számára a hírnevet. Ebből a könyvek mellett még mozifilm is készült és rajzfilmsorozat is készült. Hogyan születtek meg ezek a figurák?

– A Bogyó és Babóca sorozatban az óvodás korosztály olyan mindennapi örömeit és gondjait dolgoztam fel, ami minden kisgyerek számára ismerős, olyan figurákkal, melyek közel állnak a legkisebbek szívhez, s velük el lehet mondani gyereknyelven egy olyan csomó élethelyzetet, melyet mindegyikük megtapasztal. Nagyon szeretem ezt a sorozatot…

– Hány része van?

– 33 kötet jelent meg. A legtöbben két mese is olvasható, de a tizedik évfordulóra születettben tizenkettő. Most is dolgozom egy újabb részen, amelyben Bagoly doktor jár majd pórul egy kicsit, túleszi magát, s a társai diétára fogják, ami egy kicsit fricska lesz neki, mert általában ő fogja diétára a többieket.

– Említette, hogy a saját gyerekeinek kezdett írni, hogy lettek a többi szereplői?

– Ezek is mind hasonló módon. Nekem mindig a legkisebbek élethelyzetei számítottak a legizgalmasabbnak, ezeket szerettem volna leginkább rajzban ábrázolni. Hiszen számomra mindig a rajz a legfontosabb. Most is kora reggeltől késő estig a rajzasztalom mellett telnek a napjaim. Úgy gondolom, hogy a felnőttek nagyon sokat tanulhatnak a kisgyerektől. Mert neki még van egy olyan ösztönös tisztasága, ártatlansága, mely a felnőtteknek üdítő tapasztalatot jelent. Legalább annyit tanulhatunk a gyerekektől, mind azok tőlünk felnőttektől. Ha nem többet. Én erre igyekszem mindig értő füllel odafigyelni.

– Munkásságát eddig húsznál is több díjjal, kitüntetéssel ismerték el. Melyik ezek közül az Ön számára a legfontosabb?

– Nagyon jó esik mindegyik elismerés, bár igazán mindig a gyerekek visszajelzései okozzák a legnagyobb örömöt, hiszen minden alkotó embernek a közönség visszajelzése a legfontosabb. Leginkább akkor hatódtam meg, amikor a karitatív munkáért kaptam elismerést: a Vöröskereszttől, a Máltai Szeretetszolgálattól. Ezek tényleg olyanok, melyekre az ember sosem számít, de rendkívül jól esnek.

– Ha jó tudom, a gyermekei már alaposan kinőtték a kisgyerekkort, így kézenfekvő a kérdés: ki olvassa el most elsőként a kéziratait?

– A férjem, ő a legnagyobb tanácsadóm és segítőm.