A vállalkozóvá válásban nyújtottak segítséget

November 7-én a Hódmezővásárhelyi Foglalkoztatási Paktum újabb tematikus rendezvényére várták az érdeklődőket. A délután folyamán négy témában, négy előadást hallgathattak végig a jelenlévők.

A Hódmezővásárhelyi foglalkoztatási együttműködések kialakítású című, TOP-6.8.2-15-HM1-2016-00001 számú pályázat keretében az első tematikus rendezvényre várták az érdeklődőket szerdán. A vállalkozóvá válást előtérbe helyező előadásokon adóügyben hallgathattak előadást a jelenlévők, de gyakorló vállalkozó is megosztotta a tapasztalatait a többiekkel.

Híres-Pestuka Gabriella, a Nemzeti Adó és Vámhivatal – Csongrád Megyei Adó és Vámigazgatóságának osztályvezetője tartotta az első előadást : Adózás vállalkozóként címmel. Az előadás során szóba kerültek a leggyakrabban elhangzó kérdések, amelyekkel kapcsolatban a NAV ügyfélszolgálatának is készséggel állnak a leendő vállalkozók rendelkezésére, de akár az adó és vámhivatal oldalán is rengeteg hasznos információ, információs füzet segít eligazodni az adózási dzsungelben.

A vállalkozás alapításának első lépéseit is érintette az előadó, kitérve arra, hogy akár egyéni vállalkozóként, akár társas vállalkozóként milyen kötelezettséggel kell számolniuk. Híres-Petuska Gabriella kiemelte, hogy önfoglalkoztatóként fontos, hogy már nem a munkáltató fizeti a különféle járulékokat. Egyéni vállalkozóként több lehetőség is rendelkezésre áll a vállalkozói személyi jövedelamadó és az átalanyadózás is lehetséges, valamint a kisadózó vállalkozások tételes adója is alternatíva, ez utóbbi akár a társasvállalkozások esetében is választható.

Hogy kinek melyik adózási forma éri meg a legjobban, az minden esetben egyénfüggő, a tervezett bevételektől és kiadásoktól is függ, ezeket figyelembe véve lehet megállapítani ezt a kérdést.

Az előadás során érintették a nyilvántartások vezetésével kapcsolatos legfontosabb teendőket is, a bevallási kötelezettségekhez fűződő különféle bevallás típusok és határidők is elhangoztak, az adófizetési szabályokkal együtt.

Sokszor felmerül a kérdés, hogy kell-e bankszámlát nyitni. Erről az ügyfél dönthet bizonyos esetekben, de azon gazdasági társaságok és az ÁFA-fizetésre kötelezett természetes személyi és egyéni vállalkozók kell, hogy rendelkezzenek számlával.

A gondolatébresztő célzattal elhangzott előadás végén a NAV Mentor Programja is szóba került, amely a 2018. január 1. után alakult vállalkozások számára nyújt segítséget. A cél, hogy kialakítsák a helyes adózási gyakorlatot és az adókötelezettségek teljesítéséhez segítséget nyújtsanak. A mentorálás időtartama a kapcsolatfelvétel kezdeményezésétől számított 6 hónapig tart.

A témával kapcsolatban a NAV honlapján bővebb információk találhatóak.

A második előadó Somogyiné Bakos Szilvia vállalkozó volt, a Törpezug családi vállalkozás üzemeltetője. Két és fél éve indította útnak egy barátnőjével a vállalkozásukat. Az ezzel kapcsolatos élmények és tapasztalatok kerültek szóba az előadás során. A hit és a munka, amit belevittek az álomba, amely mára megvalósult, ma már anyagiak terén is megtérül. Kiemelte, hogy fontos a szakemberek segítsége, amely nélkül az ő vállalkozásuk sem boldogulna – ráadásul a tapasztalatok kifejezetten pozitívak voltak, mindenhol segítő szándékra leltek. A siker titka volt továbbá, hogy a célközönséget is meghallgatták, kikérték a véleményüket és így alakították a vállalkozást. Ma már mini bölcsődés csoport is indult, ami a vállalkozás alappillére lett. A mai gyors világban továbbá nagyon fontos, hogy egy vállalkozó és egy vállalkozás tudjon változni is.

Piti Enikő, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozásfejlesztési koordinátora állt ki a résztvevők elő harmadikként. Az előadás a kamara bemutatásával kezdődött, majd szó volt arról, hogy a kezdő vállalkozókat és a már működő vállalkozásokat milyen szolgáltatásokkal tudják segíteni.

A vállalkozás indítása esetén a kamara is tud segítséget nyújtani tanácsadással, a szakhatóságok felkeresésével. Természetesen online tananyag és segítség is elérhető a kereskedelmi és iparkamara oldalán, ahol szintén naprakész információkat találhatnak az érdeklődők.

A vállalkozás létrejötte után információszerzéssel igyekeznek segíteni a kezdő vállalkozásokat. Tanácsadások állnak az érdeklődök rendelkezésére, képzéseken, tájékoztatókon, konferenciákon vehetnek részt. A finanszírozás területén van lehetőség a Széchényi Kártya igénylésére, ami 1 évnél idősebb vállalkozások számára érhetők el. Emellett pedig fontos terület a partnerkeresés is, amelyben a kamara szintén segítséget tud nyújtani belföldi és nemzetközi színtéren egyaránt.

A kamara a szolgáltatások mellett igyekszik a közösségépítésre is hangsúlyt fektetni. A különböző események mellett többféle klub is van, amely ezt a célt szolgálja.

Végezetül Nagy Attila, a Széchényi Programiroda Nonprofit Kft tanácsadója előadása következett. Ebben a fiatalok és álláskeresők vállalkozóvá válásának dél-alföldi támogatása kapta a főszerepet. A pályázati péntek 90%-a már le van szervezve, így a jelenlegi ciklusra már csak maradványpénzek vannak – pályázati dömpingre azonban most éveken keresztül nem lehet számítani. A következő ciklus pályázatai 2022-ben lesznek elérhetőek a várakozások szerint. A pályázati lehetőség segítségével eddig ugyanakkor több mint 1000 fiatal vállalkozó tudott útnak indulni. A pályázati forrás eddig a fiatalok számára volt elérhető, a 30 év alattiakat célozták meg. Az új kiírás azonban változtatást hozott, az álláskeresők is potenciális célcsoporttá váltak, így az idősebb korosztály számára is adott a lehetőség.

Ehhez egy jó ötletre van szükség és egy képzési folyamaton kell végig menni, amely Szegeden zajlik. A pályázati lehetőség még a regisztrációs szakaszában tart. A program segítségével üzleti képzésen vehetnek részt a nyertes pályázók, majd vissza nem térítendő támogatásra is lehetőségük lesz,akár 3-5 millió forint értékben. Regisztrálni a gondolkozzunkokosan.hu oldalon lehetséges, ahol bővebb információkat is találnak az érintettek.

A tervek szerint decemberben újabb előadássorozat várható, ahol az inaktívak és a közfoglalkoztatottak bevonása az elsődleges munkaerőpiacra témát járják majd körbe.