Galériák
Fotódokumentáció Záró rendezvény
Paktum hírek
This gallery contains 2 photos.
A Paktum keretében 2023. októberig 712 fő került bevonásra, mellyel a résztvevők száma meghaladta a kitűzött célt (709), és a felhasznált források összege közel elérte a 665 millió Ft-ot.
– 6 havi vállalkozóvá válást segítő támogatás 83 fő
2021. szeptember 30-án került megtartásra a projekt keretében az utolsó tematikus rendezvény „A GYED-ről, GYES-ről visszatérők munkavállalási lehetőségei” címmel.
- szeptember 30-án került megtartásra a projekt keretében az utolsó tematikus rendezvény „A GYED-ről, GYES-ről visszatérők munkavállalási lehetőségei” címmel.
Szarvas Tímea partnerségi koordinátor köszöntötte a jelenlévőket. Röviden elmondta a Hódmezővásárhelyi Foglalkoztatási Paktum feladatait, céljait. Bemutatta Blaskovicsné Dr. Gál Zita egyetemi adjunktust, pedagógiai szakpszichológust.
Az előadás során elsősorban a téma pszichológiai vonatkozásai kerültek bemutatásra. A családdá alakulás folyamatáról, az ezzel kapcsolatos normatív krízisekről szólt az előadás első része. A témában a kisgyermeket nevelő család jellemzőiről, a változó szülői, párkapcsolati szerepekről és ezzel kapcsolatban a munkába való visszatérés feladatairól, kihívásairól esett szó. A munkába való visszatéréssel párhuzamosan a gyermek közösségbe (bölcsődébe, óvodába) történő beszoktatásával folytatódott az előadás. A téma kapcsán a kisgyermek, a szülők és az intézmény szempontjából legfontosabb pszichológiai tényezők kerültek bemutatásra, illetve azok a szempontok, amelyek segíthetik a beszoktatás folyamatát mind a szülők, mind a kisgyermek számára.
Az igazán emberközeli és segítő célzatú előadás végén az érdeklődők kérdéseket tettek fel az előadó felé, melyre a pszichológus asszony örömmel válaszolt és gyakran saját életéből merített példát.
2021. június 29-én került megrendezésre „A szakképzés jelene és jövője” című tematikus rendezvény.
- június 29-én került megrendezésre „A szakképzés jelene és jövője” című tematikus rendezvény.
Szarvas Tímea partnerségi koordinátor köszöntötte a jelenlévőket. Röviden elmondta a Hódmezővásárhelyi Foglalkoztatási Paktum feladatait, céljait.
Ezt követően felkérte Siposné Magony Mária munkaerőpiaci referenst, aki a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében volt jelen, hogy tartsa meg előadását.
Siposné Magony Mária „A szakképzés átalakításának bemutatása, az új szakképzési törvény változásainak ismertetése” címmel tartott előadást.
A referens asszony elsőként a jelen lévő munkaerőpiaci helyzetképet foglalta össze, elmondta, hogy a szakképzésben a mennyiségi hiány mellett már minőségi problémák is felléptek. Kevesebb alapszakma van, többen mentek gimnáziumba és a fiatalok körében kevesebb az igény a kétkezi munka iránt. A pandémiás helyzet és a digitális oktatás sem kedvezett a szakképzésnek.
Siposné Magony Mária elmondta, hogy a szakképzés átalakult a közelmúltban, új fogalmak jelentek meg a szakképzésben. Beszélt arról, hogy mi a különbség a szakmai oktatás (szakmára készít fel) és a szakmai képzés (tulajdonképpen a felnőttképzés) között, az ágazati alapoktatás és a szakirányú oktatás mit jelent, illetve elmondta, hogy a szakmajegyzék is változott, lényegesen csökkent a jegyzett szakmák száma. A referens asszony beszélt a szakképző iskola és a technikum jellegzetességeiről és a lehetséges karrierutakról az iskolák befejezése után, majd elmondta az ágazati alapoktatás jelentőségét. Elmondta, miért lehet érdemes szakképző iskolát és miért technikumot választani a fiataloknak. A referens asszony beszélt a szakképzésben tanulók állami támogatásáról és a szakképzési munkaszerződésről, ami egy új elem és nem egyenlő a tanulószerződéssel. A referens asszony elmondta azt is, hogy mire jó a duális képzés, hosszú, illetve rövid távon és pénzügyileg.
Szarvas Tímea partnerségi koordinátor megköszönte az előadást és a következő előadót szólította.
„Segítségnyújtás a megfelelő szakképzés kiválasztása során. Igénybevehető támogatások, ösztöndíjak” címmel tartott előadást Pap András, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola igazgatója. Az igazgató úr elmondta, hogy jelenleg ipari forradalom zajlik, eltűnnek szakmák. Beszélt a szakképzés fejlesztésének nemzetpolitikai céljairól 2030-ra, a szakmai képzés fejlesztésének 3 pilléréről (vonzó környezet, karrier lehetőség, naprakész tudású oktatók). Igazgató úr felvázolta az új szakképzési struktúrát, beszélt a technikumról és a szakképző iskoláról, az orientációs évről, Dobbantó programról és a Műhelyiskoláról. Pap András igazgató úr a fejlesztési területeket és a beavatkozásokat több pontban részletezte:
- Új szakképzési és felnőttképzési rendszer
- Együttműködésen alapuló szakmapolitika
- Duális képzési rendszer továbbfejlesztése
- Pályaorientációs tevékenység összehangolása és megújítása
- Szakképzés infrastruktúrájának és eszközeinek gyors fejlesztése
- Lemorzsolódás csökkentése
- Hatékony iskolarendszer a szakképzésben
- Együttműködés fejlesztése a felsőoktatással
- Komplex humánerőforrás fejlesztés
- Gazdaság igényeire épülő felnőttoktatás és felnőttképzés
Igazgató úr ezt követően bemutatta számszerű adatokkal a szakképzésben igénybevehető támogatásokat, ösztöndíjakat, összehasonlítva ezt 2020. illetve 2021. évi adatokkal.
Az előadás után az előadók válaszoltak a megjelentek kérdéseire. Dr. Kis Andrea alpolgármester asszony hozzátette, hogy millió kérdése merül fel pedagógusként, de ezekről majd külön lenne érdemes beszélni, mert végeláthatatlan a téma.